Arisztotelész a szervek szervének, az eszközök eszközének
nevezte a kezet. A civilizáció, a társadalmi, ipari, technológiai evolúció, de
a lelki-szellemi fejlődés, a gyógyítás az öngyógyítás letéteményese is az emberi
kéz.
Gesztusaink visszatükrözik gondolatainkat,
érzéseinket, a kézmozgások árulkodnak a karakterről, a dolgokhoz való
hozzáállásról.
Ahogy az ember Isten képmása, úgy a tenyér
az ember képmása. Az öt ujj az ember-pentag- ramma, a mikrokozmosz, az öt elem
koncentrációja, az egész fizikai test térképe, de a magasabb világoké is.
A kínai és a zsidó bölcsek egyöntetűen
állították, hogy a 10 ujj össze van kapcsolva a szívvel. A héber JD = kéz
számértéke 10 (10 szefira), amely összefügg a szívvel (héberül LB = 32, a
bölcsesség 32 útja). A Jod, a nyitott isteni kéz, a teremtés gesztusa, az
Életfa 10 őseszméje, a héber ábécé kiindulási pontja, valamennyi betű ősatyja,
a nemzés magjának kiáradása, az őspont önmaga körüli mozgása, megfordulása, a
világegyetem első rezgése, az eredet pontja.
A zsidó-keresztény kultúrában a kezek az isteni jelenlétet,
hatást és hatalmat fejezik ki. A zsidó misztikában a kéz 10 ujja képviseli a 10
parancsolat lelki törvényét, a láb 10 ujja pedig a 10 parancsolat testi törvényét.
A kéz a jelképe az
emberi cselekvésnek (Zsolt 9:16; Job 9:30; Isa
1:15; 1 Tim.), az ártatlanságnak (Zsolt 9:16; Job 9:30; Ézs 1:15; 1 Tim 2:8), a megszentelődésnek (1 Kor 6:11; Ézs 51:16; Zsolt 51:16, Zsolt 24:3, 4), a hűségnek (2 Királyok 10:15; Ezra
10:19), a barátságnak (Ézs 65,2), a győzelemnek (Ez 17:18; Jer 50:15), az
eskünek (Gen14:22;), a hatalomnak és az erőnek (Zsolt
60:5; Isa 28:2), a szilárdságnak (Zsolt 60:5; Ézs 28:2), a hódolatnak (1
Királyok 19:18; Job 31:27), a szolgálatnak
(2 Királyok 3:11) és a becsületnek (Zsolt 45:9; 80:17; 110:1; Mt 80:17, 110:1, Mt 26:64).
Bizonyított
tény, hogy a kéz és a láb ujjai jóval nagyobb agyterületekkel mutatnak kapcsolatot,
mint a többi szerv. Az ujjhegyek több millió idegsejtje nemcsak a külső környezet
detektoraiként működik, tapintásból (hideg, meleg, puha, kemény, száraz,
nedves, sima, durva, nyomás, fájdalom) származó információkat gyűjtve, hanem az
éterikus és asztrál síkok finomenergiáit és az energiaspektrumon túli magasabb
világok információit is képes akkumulálni, valamint az agyterületekkel
kialakított kommunikációs csatornán keresztül a test minden szervéhez
eljuttatni. A bioelektromos és nem-bioelektromos információk a tenyérben
gyűlnek össze. A tenyér elektromos potenciálja közel azonos a fejtető
elektromos potenciáljával.
Az idegáramok
már magzati korban (18 hetesen) olyan tenyérmintákat alakítanak ki, melyek a
sorsról, az élethosszról, az emberi test kóros állapotairól, egyéni
tulajdonságokról, személyiségjegyekről, képességekről, pillanatnyi
lelkiállapotokról, érzelmi változásokról, gondolkodásmódról, szexuális
beállítódásról, biológiai tevékenységekről, öröklött problémákról, sorstendenciákról
tudósítanak.
A közel 3000 éves kiromantia és palmisztria
tudománya a kéz állapota, milyensége, az ujjak alakja, ízületei, a körmök
állaga, a dombok fejlettsége, a tenyérvonalak minősége alapján előre jelezte a
különböző betegségekre utaló kóros elváltozásokat. A kéz rejtélyét –
funkcióját, az ujjak és a tenyér szimbolikáját, kozmikus analógiáját – sok nép,
vallási rendszer, ezoterikus és világi rend, gyógyító szekta próbálta
megfejteni. Mind kidolgozta a maga évezredekig, évszázadokig kiválóan működő
rendszerét.
Késmárki
László: Gyógyító kéztartások 5. kiadás Ankh Kiadó 2017.